Zum Hauptinhalt springen

A záróvizsga

deutsch

A harmadik félévet követően kerül sor a szakdolgozat megírására és a záróvizsgára. A szakdolgozat német nyelven, egy jogi témából írandó és arról tesz tanúbizonyságot, hogy a hallgató önálló tudományos munkára, valamint az eredmények szakszerű szemléltetésére képes. Ezen kívül egy magyarról németre és egy németről magyarra történő jogi szakfordítás is a vizsga része. A záróvizsgára bocsátás feltétele a képzési tervben előírt követelmények teljesítése, valamint a szakdolgozat benyújtása. A záróvizsga a szakdolgozat megvédéséből és szóbeli vizsgából áll. A szóbeli vizsga anyaga a főbb tanulmányi területek komplex számonkérése. A záróvizsga sikeres letételét követően a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara szakfordítói diplomát állít ki.

A záróvizsga szigorlatként való elismerése a Potsdami Egyetemen

Mindazoknak, akik a képzést a Potsdami Egyetem Jogi Karának Szigorlati Szabályzata értelmében szigorlatként szeretnék elismertetni, szükségük van a szakdolgozatuk kiegészítő gondozására a Potsdami Egyetem Jogi Karának valamely egyetemi oktatója által. További feltétel, hogy a szakdolgozat minősítése legalább „jó” legyen. A német egyetemi oktatóval való konzultáció keretében az érintett résztvevők két alkalommal négy napot a Potsdami Egyetem Jogi Karán töltenek el azért, hogy a konzulensükkel megbeszéléseket folytathassanak és a jogi szakkönyvtárban kutathassanak. A szigorlat sikeres teljesítésével lehetővé válik, hogy a hallgatók a Potsdami Egyetem Jogi Karán folytassák tanulmányaikat és szerezzék meg államvizsgájukat.

A képzés záróvizsgájának elismerését a potsdami jogi képzésre vonatkozó Szigorlati Szabályzat garantálja, melynek 10.§ (2) bek. szerint „… a Szegedi Tudományegyetem és a Potsdami Egyetem közös „Német jogi és szakfordítói szakjogász / szaktanácsadó képzésének záróvizsgáját ezen Szabályzat szigorlatként ismeri el, abban az esetben, ha a szakdolgozat témavezetője a Szegedi Tudományegyetem oktatója mellett a Potsdami Egyetem Jogi Karának valamely egyetemi oktatója volt és a dolgozat értékelése legalább „jó” lett.”